2012. szeptember 12., szerda

"Megpróbálom életre kelteni ezt a helyet.."

IGEN. Visszatértem. Frissen. BoldoganNem felejtettem ám el, a blogomat.Épp csak kedvem nem volt a bejegyzéshez. Elkezdődött a suli. A nyár élményekkel teli volt, de közbe mégse tudnék róla írni. Igyekszem újra jelentkezni, ha lehet hó naponta többször. Gépen továbbra sincs. Tabot kaptam, amit mellesleg imádok! :D
Ha már imádatnál tartunk hadd írjam le, hogy imádlak Máté! (L) (igen szintén egy új fejlemény) 
Na de zenéket akartam megosztani:








És még idebiggyeszthetném az összes Grenma számot! :D

2012. február 26., vasárnap

szégyenlem~ :c

Igen. Megtörtént. Szégyenlem, de nállam is beállt a lehetetlen, miszerint, eszméletlen GYENGÉNEK és LÁNYNAK sőt GYEREKNEK érzem magam. Egy kicsit még szeretet hiányom is van. Nem nagyon vágytam még ilyesmire, de most úgy érzem jól esne ha valakinek egy kicsit is fontosabb lennék, mint akárki más.. Különös érzés, hogy ennyire gyengének érzem magam, főleg, hogy én vagyok az utolsó ember aki másra akar támaszkodni. Én inkább azt akarom, legyek olyan erős , hogy akárki támaszkodhasson rám. Persze, a kor teszi  hogy most szeretetre vágyom csak na. ÉN nem engedhetem meg magamnak e luxust. :D 
Mostanság Apuval sem vagyok túl jó viszonyba, így itthon se szeretek már annyira lenni, inkább menekülnék.Ez egy nem túl jó dolog.
Ezt most jól esett leírni. :3

Ők a példaképeim.
Kell a külsőjük. *-*




2012. február 5., vasárnap

Januári szünet.

Hai~
Nem hiszem,hogy nagyon hiányoltatok volna, de visszatértem.Ha esetleg érdekel valakit, azért nem adtam élet jelet, mert pihentetni akartam a Blog témát, átgondolni,hogy kell-e ez nekem,vagy inkább töröljem. Végül is úgy döntöttem,hogy túl sok emlékemet dobnám el ha törlődne.
Alapból nem volt egy rossz január. Jó volt a szilveszter, és voltam boardozni is. Ausztriában vagy 2méter hó volt*-*.
Hétvégén Dani és Szotyi járt nállam, én pedig Zenánál aludtam. Jó volt beszélgetni mindenkivel. Zsombor az oKOS társammal havaztunk este:D. Már nem tudom mióta arra várok, hogy valaki olyannal hógoyózzak aki ugyanígy szereti a havat mint Én.~
Perpill. elég furcsán érzem magam.Főleg tanácstalannak. Hogyan tovább?
...

"Hogy vagy?

(törötten, haszontalanul, egyedül, tanácstalanul, zavarosan, elárultan, törékenyen, a sírás határán.depressziósan, szorongó, hamarosan feladni készülten, kész lemondani mindenről, szánalmasan, idegesítően,csak teher, távolian, magányosan, keserűen, tört szívű, elutasítva,összetörve.Úgy érzem, hogy minden pillanatban szétesek, üresen, vereséget szenvedetten, soha nem elég jónak lenni)

Jól."
ez így megfogalmazódott.

2011. december 26., hétfő

Végül is,nem sok mindenbe volt beleszólásom,igaz?

"Végül is,nem sok mindenbe volt beleszólásom,igaz?" na igen. Gondolkoztam rajta, hogy sokkal akaratosabbnak kéne lennem, hisz akármi történt mostanság sok beleszólásom nem volt, pedig engem érintett a leginkább. Furcsa belegondolni, ha egy kicsit is, többet foglalkozom azzal ami, körülöttem folyik, lehet sokkal jobb lenne most minden.Tudom, késő már a múlton rágódni, mégis idegesít, hogy mennyire függök a barátaimtól. Vagyis, nem is tudom ki barát, már, és ki nem. Vannak-e emberek akik azóta megutáltak?Könnyű utálni.Akaratos vagyok, rámenős, agresszív. Még most sem értem ki miért csinálja azt amit, és ki miért nem lépi meg azt, amit megkellene.
Visszatérve arra, hogy függök a barátaimtól.: Egyre több sérelem ér és minél több a fájdalom, annál inkább vágyom arra, hogy valaki megvigasztaljon, de én nem akarok gondot okozni nekik. Tudom, most mindenki azt mondja: de hisz erre vannak a barátok. Csak,hogy az én barátaim, nem az én hisztimre lettek kitalálva.Tudom, hisz az én kedvem is rossz lesz, ha más a negatív energiát árasztja. [ez nem azt jelenti,hogy mostantól nem lehet elmondani a problémákat.Nyugodtan forduljatok hozzám, akármivel, minden titkot megtartok, mindenkit meghallgatok, hisz ha már mással nem, ezzel próbálok mindenki hasznára lenni:)]
Tudjátok, úgy igazán, sose értettem miért is születtem meg, végül is mindenki születik valamire, és azért él, hogy közbe rájöjjön miért is született meg, és azért a dologért meghalni. Általában ez a 'kincs' az ember párja akivel a mai világban már kevésbé, de régen leélte az életét.Számomra furcsa, mert hát hiába mondom mindig azt, hogy férfi vagyok, nehezen tudom elképzelni, hogy létezik még olyan fiú/férfi aki nem a farka után megy. Persze, nekem is van nem egy jó barátom,  ismerősöm aki dicséretet érdemel.
Mostanában gyakran megfordul a fejemben, hogy mi legyen a jövőben, mihez kezdjek, szánalmas, egyszerű, unalmas életemmel. Nem értek úgy igazán semmihez,agyam se sok van, így még most se  nagyon tudom mi lesz.
Szóval, ezek a dolgok jutottak ma eszembe, amíg a Kimi ni Todoke című Shoujo animét néztem.

Boldog Karácsonyt!:D

Boldog Karácsonyt, és Boldog Újévet minden
Kedves Olvasónak!^^
Nekem a kedves "jézuska" legfőbbként mangákat, parókákat, ruhákat és egy haj sütővasat hozott.:D
Parókát, hosszú rósza színt Pinkie Pie-hoz [my little pony]
Fehéret pedig, No.6-ből Shionhoz, és Tegami Bachi-Lag Seeing.
Mangák: Death Note 7-11kötetig; Naruto-12-13.Kötet. Tegami Bachi Első kötet.
Jah, és Harry Potter DVD 7/1,2. :D
A Szünetre tervek: Ausztria, síelés;Hibarival kinectezés;Zenával kéne össze-futni; jah és holnap Karácsonyi Niki meet.:)
Szilveszterrel még nem tudom mi lesz, de ha lesz VALÓSZÍNŰ Fincsinél leszek. Bár az a helyzet,hogy nincs kedvem egész éjjel ébren lenni:C






2011. december 20., kedd

ráírnám egy téglára, hogy hiányzol, aztán képen basználak vele, hogy érezd mennyire fáj~

"Sárga gyémántok a fényben
Egymás mellett állunk
Amint az árnyékod keresztezi az enyémet
Mi kell ahhoz, hogy életre keljenek
Így érzek, csak nem tudom tagadni
De hagynom kellene
Szerelmet találtunk egy reménytelen helyen
Szerelmet találtunk egy reménytelen helyen
Szerelmet találtunk egy reménytelen helyen
Szerelmet találtunk egy reménytelen helyen
Bevilágít a fény a nyitott ajtón
Szerelem és élet, szét fogom választani őket
Fordulj el, mert még jobban szükségem van rád
Érezd a szívverésem a lelkemben
Így érzek, csak nem tudom tagadni
De hagynom kellene
Szerelmet találtunk egy reménytelen helyen
Szerelmet találtunk egy reménytelen helyen
Szerelmet találtunk egy reménytelen helyen
Szerelmet találtunk egy reménytelen helyen
Sárga gyémántok a fényben
Egymás mellett állunk
Amint az árnyékod keresztezi az enyémet
Szerelmet találtunk egy reménytelen helyen
Szerelmet találtunk egy reménytelen helyen
Szerelmet találtunk egy reménytelen helyen
Szerelmet találtunk egy reménytelen helyen"